LAOSZ - KALANDOSAN

Buddhista nyugalom, az angkori kultúra alig látogatott romjai, hagyományos népi kultúra, csodálatos hegyvidékek vízesésekkel és találkozás az elefántokkal. Ezt a programot azoknak ajánljuk, akik a Délkelet-ázsia ország hagyományos világát szeretnék „belülről” is megismerni, és szívesen vállalják a zötyögést, hogy kis falvakba, ültetvényekre vagy éppen a mekongi delfinek közelébe eljussanak.

LAOSZ - KALANDOSAN

ÚTVONAL - KALANDOSAN

Angkor Tours

KALANDOSAN - ÚTITERV / 14 NAP

1. nap Budapest – Doha

Utazás Budapestről Dohába. (16:20-23:35)

2. nap Doha – Bangkok – Luang Prabang

Tovább utazunk Bangkokba (02:25-23:35) majd onnan Luang Prabang felé (15:55-16:45). Luang Prabang mesébe illő „kolostorvárosa” a Mekong partjára, gyönyörű hegyek között épült, ahol a laoszi királyság és buddhista szellemi központ hétszáz éve született. Mai kolostori, laoszi és gyarmati műemléképületei különleges hangulatot teremtettek, amely a hegyi törzsi kultúra jelenlétével színesedik esténként az éjszakai piacon. A szobánk elfoglalása után megvacsorázunk a belváros jobbnál jobb kis éttermeinek egyikében, majd akár csavaroghatunk is az este sokáig nyitva tartó pici bárok vagy a piac forgatagában.

3. nap Luang Prabang – Mekong hajózás – Pak Ou barlangszentélyek

Reggeli után motorcsónak kirándulásra indulunk a Mekong folyó vízéről elérhető Pak Ou buddhista zarándokbarlangokhoz (1,5 óra). A barlangokban ezerszám találhatóak az elmúlt évszázadok óra ajándékként felajánlott kisebb-nagyobb Buddha szobrok.  A „Vizek Anyján” visszafelé hajózva útközben megállunk egy helyi falunál a Lao Lao pálinka megízlelésért illetve azért, hogy meglessük, ahogy a házak előterében felállított szövőszékeken készülnek a gyönyörű sálak. Egy másik településen meglátogatunk egy papírmerítő műhelyt, ahol az évszázados technika gyönyörű produktumaiból válogathatunk is. Visszatérünk hajóval Luang Prabangba (1 óra), és pihenünk egy kicsit a szállodában.

Később a városka szívét uraló Phu Si hegyre is felkapaszkodunk, kisebb szentélyek, bivakok, sztúpák és buddhaszobrok teraszain szuszogunk. Luang Prabang és a környező hegyek látványa felülről egészen megkapó. Már naplementében ereszkedünk le a városba. Így a Wat Mai aranyozott domborműrészleteit a legszebb délutáni fényekben élvezhetjük. A napot buddhista szerzetesek kántálásával búcsúztatjuk. Vacsora, éjszakai piac, csavargás.

4. nap Luang Prabang

Kényelmes reggeli után felkeressük Luang Prabang világörökségi városkájának jelentősebb, ám a fő utcától kicsit távolabb rejtőző templomait (Wat Aham, Takmo sztúpa, Wat Visoun).

Innen gyalog sétálunk el a város legújabb kulturális központjába, a TAEC múzeumába. Az egykori városi bíró villájában berendezett kicsi kiállításon remek képet kapunk a törzsi népek hagyományos kultúrájáról. A déli órákban érdemes kipróbálnunk a hagyományos lao masszázst, mielőtt újabb sétára indulunk.

Bekanyarodunk a volt királyi palota udvarára, ahol külön szentélyben Laosz legszentebb tárgyát, a Prabang Buddhát is láthatjuk. A királyi rezidencia ma Nemzeti Múzeum, akkor érdemes betérnünk, ha kíváncsiak vagyunk hogyan nézett ki a 20. század közepén egy, elsősorban reprezentatív szempontok szerint berendezett uralkodói lakhely. Délután a főutcán végigsétálva, a város legszentebb templomával ismerkedünk meg, ez a Wat Xien Tong. Az uralkodók által a Mekong partján építtetett Arany Város temploma méltán viseli ezt a nemes nevet. Naplementéig maradhatunk, ekkor a legszebbek a fények, és ilyenkor kezdenek a kolostor lakói gyülekezni az esti közös kántáláshoz. Ha még bírja a lábunk, visszasétálunk a Nam Khan folyót átívelő bambusz hídhoz, a túloldalon igazi romantikus, „elbújós” hangulatú étterem, a Dien Sabai vár minket Luang Prabang egyik legjobb szakácsával.

5. nap Luang Prabang – Kirándulás az Elefánt ösvényen

Reggeli után autóval a Nam Khan folyó partján megbújó Ban Xieng Lom faluba utazunk (30 perc), ahonnan indul a közepes nehézségű túraútvonalunk a hegyek között kanyargó Elefánt ösvényen (17 km, pihenőkkel együtt 6-8 óra séta keskeny hegyi ösvényen, patakokon átkelés és egy rövidebb, meredek szakasz lesz az út során).  A kirándulást szervező csoport tagja a Luang Prabangban egyre jobban erőre kapó fair trade kezdeményezéseknek, ennek megfelelően a túravezetőnk, a meglátogatott nemzetiségi falvak és az ebédünket biztosító család is közvetlenül részesül az általunk befizetett támogatásból.  A karszthegyek, a sűrű erdő, tikfatelepek, rizsföldek látványa váltakozik majd a szemünk előtt a séta során. Meglátogatunk egy khmu falut (Lao Theung) majd egy hmong faluban, Lao Sungban házias ebédet kapunk. Mindkét faluban lehetőségünk lesz vendégként körbesétálni: a mosolygó falusiakkal saját életkörülményeik között ismerkedni egészen más élmény, mint vevőként találkozni velük a turistahelyek piacain. Ebéd után pihenő, majd további kisebb falvakat érintve leereszkedünk, és rövid motorcsónakozással visszajutunk kiindulópontunkhoz. A túrához kirándulóruhával, könnyű hátizsákkal készüljünk, a túravezető által biztosított 2 l vizet magunkkal visszük. A kirándulás másik opciója egy rövidebb, 12 km-es túra, amely során szintén khmu (és hmong falvakat látogathatunk meg.

6. nap Elephant Village – Tad Se vízesés

Reggeli után paradicsomi városkánkból újra kimozdulva a Nam Khan folyót követve északnyugatra utazunk egy elefánttáborhoz. Útközben megállunk „Angkor nyugati felfedezője”, Henri Mouhot sírjánál a folyó parton. Az Elephant Village egyike azoknak az elefánttáboroknak, ahol a valaha nehéz munkára befogott elefántoknak orvosi ellátást és állatbarát körülményeket teremtenek a lehető legnagyobb szeretettel (felülni nem szabad az állatok hátára). Az egész napos program során megismerhetjük a tábor munkáját, meglátogathatjuk az elefántkórházat, majd banánnal, cukornáddal és egyéb finomságokkal kényeztethetjük az ormányosokat, mielőtt elkísérjük őket az erdei sétájukra.  A séta után néha kedvük támad a Nam Khan folyóban megmártózni, a látogatók nagy örömére. Később motorcsónakkal utazunk a folyó egy felsőbb szakaszához, hogy átkeljünk a Tad Se zúgókhoz. Májustól februárig lenyűgöző, ahogy a fák törzsét ölelő természetes, türkizkék színű medencéből zubog a víz mindenfelé. Az elefánttáborba motorcsónakkal térünk vissza, ahol házias ebéddel várnak minket. Délután visszatérünk Luang Prabangba és kipihenjük az elmúlt napok kellemes fáradalmait.

7. nap Luang Prabang – Kuang Si vízesés

Reggeli előtt (06.00) napfelkeltés séta a kolostorok városában: több száz buddhista szerzetes reggeli adománygyűjtését nézzük meg, ki-ki kedve szerint növelheti érdemeit és bővítheti a szerzetesek napi menüjét.

Kényelmes reggeli után délre indulunk a Mekong partján, hogy az Ock Pop Top textilkészítő műhelyt meglátogassuk.  A fair trade alapokon létrehozott műhelyben végignézhetjük, hogyan készülnek az álomszép laoszi szőttesek. Szakértő vezetők segítségével megérthetjük, hogyan lesz a selyemgubóból tarka textil, és milyen természetes festőanyagokkal dolgoznak évszázadok óta. A műhely Mekong-parti teraszán hűsítőt vagy akár ízletes ebédet is fogyaszthatunk mielőtt tovább utazunk (1 óra) a gyönyörű Kuang Si vízesésekhez. Könnyű sétát teszünk a természetes medencék mentén, fel a nagy zuhatagig (0,5 óra), majd ha szeretnénk, bele is merülhetünk a kristálytiszta vízbe (öltözőkabinok és mosdók rendelkezésre állnak). Visszatértünkben a kényszerű fogságból megmentett ajakos medvéknél is látogatást tehetünk a Free the Bear szervezet vadasparkjában. Visszatérünk Luang Prabangba (1 óra).

8. nap Luang Prabang – Pakse – Don Khong (4000 sziget)

Reggeli után kényelmesen kicsekkolunk és Pakséba repülünk (10:40-12:20). Innen dél felé indulunk (2,5 óra autózás) Don Khongra, a Mekong többezer szigetének egyikére. Szállodánk folyóparti úszómedencéje mellől élvezzük a naplemente tökéletes nyugalmát.

9. nap Don Khong – Don Det (delfinek) – Pha Peng vízesés

Hajókirándulás során bejárjuk a 4000 sziget vidékét és megpróbálunk az irravádi delfinek közelébe férkőzni, ha szerencsénk van, megpillanthatjuk ennek a különleges emlősfajnak ritka példányait. A vidék kókusz- kapok- és bambusz ültetvényeiről illetve halászatáról híres. Kipróbáljuk a vidám tuk-tuk járműves közlekedést is. A misztikus Lippi vízesés a helyiek hite szerint az összes rossz szellemet fogságába ejti. Délután elautózunk a Mekong leghatalmasabb zuhatagához a döbbenetes Khong Pha Peng zúgóhoz is. A vízesésnél tett látogatás után visszatérünk a hotelbe és a medence partján hűsölünk.

10. nap Don Khong – Bolaven fennsík – Champasak

Reggeli után visszautazunk Pakse felé és kirándulunk a Boloven-fennsíkon, ahol sűrű erdők, kávéültetvények, folyók és további vízesések várnak ránk. A fennsíkon a Fane 120 méter magas kettős zuhatagát nézzük meg (ha elég bátrak vagyunk, felette akár átlendülhetünk drótkötélen), majd a Yuang vízesés párájában hűtjük le magunkat. A fennsík erdeiben számtalan, jórészt hagyományos életmódot folytató népcsoport szerény falvai bújnak meg. A kosárfonó és kovácsmester lavenek és az egészen különleges szőtteseikről ismert katu nép falvait, illetve a gyümölcsárusairól híres „banán-kereszteződést” is érintve ismerkedünk a fennsík sokszínű kultúrájával. A laoszi kávé kiváló minőségű, itt a fennsíkon családi ültetvényeken termesztik. Feltétlenül érdemes meglátogatnunk a háziakat és megkóstolnunk a zamatos feketekávét! Késő délután Laosz leghosszabb Mekong-hídján átkelve a gyarmati korban fontos szerepet betöltő, ma aprócska és csendes Champasak városába érkezünk a szállásunkra.

11. nap Champasak – Wat Phu

Délelőtt pihenünk, élvezzük a folyóparti parkban megbújó szálloda nyugalmát. Délután az ősidők óta istenek által lakott hegynek vélt Wat Phouhoz utazunk. A szentély talán a legkülönlegesebb helyszínre épült emléke az angkori khmer kultúrának, gazdagon faragott épületei, frangipáni fákkal övezett lépcsősorai a 11-12. századból maradtak ránk. Az UNESCO világörökségi védettséget méltán élvező templom együttest kényelmes tempóban, a lemenő nap fényében barangoljuk be. A templomban talált szobrok gyűjteményét is megcsodálhatjuk a Wat Phu kis múzeumában. A 11. században egy második khmer királyi város is állt itt a közelben, ennek emlékét ma romantikus környezetben őrzi a Wat Nang Sida szentélyrom, ahol jelenleg a helyreállítási munkálatok titkaiba is beleshetünk.  Visszatérünk Champasakba, a szállásunkra.

12. nap Champasak – Pakse – ...

Reggeli után kicsekkolás, transzfer a repülőtérre és elutazás …

ÁRAK / SZÁLLÁSOK