VIETNAM - KALANDOSAN

Vietnám minden nap valami egészen más arcát mutatja, ha figyelmesen utazunk végig a tájain. Ezen a túrán nem csak a „kötelező” látnivalókat érintjük, hanem vállalva a zötyögést, a picit hosszabb autózásokat, vidékre utazunk, ahol bámulatos hegyi tájak, egyedülálló vörös szurdok, sárga és vörös homokdűnék és a hagyományos életmód megmaradt formái (népviseletek, piacok, halászat) várnak ránk. Erőnlétünktől függően erősebb túrákat is ehetünk, de az alap program egyáltalán nem megterhelő. A program végén Vietnám egyik legszebb tengerpartján pihenünk, igényünk szerint egy vagy több napig.

VIETNÁM - KALANDOSAN

ÚTVONAL - KALANDOSAN

Vietnam

KALANDOSAN - ÚTITERV / 16 NAP

1. nap Budapest – Doha – Hanoi

Elutazás Budapestről (16.20 – 23.35) Dohán keresztül Hanoiba (02.55-13.30) a Qatar járatával. Éjszaka a repülőgép fedélzetén.

2. nap Doha – Hanoi

Érkezés Vietnám fővárosába, Hanoiba (13.30). Az óvárosban lévő szállásunkra becsekkolás után Hanoi ódon városrészében csavargunk útba ejtve a felkelő nap hídját, mely a Hoan Kiem tóra épült Ngoc Son templomba vezet minket.

3. nap Hanoi

Reggeli után egész napos városnézés az egyedülálló hangulatú délkelet-ázsiai metropoliszban: Először a régi városrészből az adminisztratív és követségi negyedbe gurulunk. Itt elsétálunk az új országgyűlési épület és a Ho Chi Minh Mauzóleum előtt, majd meglátogatjuk az emblematikus Egy Pilléres Pagodát is. Később felfedezzük az 1000 éves múltat őrző egykori hivatalnok-oktatási központot, az Irodalom Templomát és a város legfontosabb buddhista templomát a Nyugati-tó partján álló Tran Quoc pagodát. A nap végén megtekintünk egy vízibáb előadást is. Koraeste robogóra pattanunk (utasként) és így járjuk be Hanoi zegzugos belvárosát, gyarmati negyedét.

4. nap Hanoi – Lao Cai – Sapa

Reggeli után indulás északra, 5 órás autós utazás megállókkal a gyönyörű hegyek között bújó Sapába.  Később a legszínesebb ruháikról híres hmongok által lakott Xin Chai faluba látogatunk.  Sapába visszatérve elvegyülünk a piac forgatagában, és egy gyógynövényes-orvosságos üzletet is meglátogatunk meghallgatva a gyógyító meséit.

5. nap Sapa

Reggeli után túrázás a rizsteraszokon, amelynek során tai, vörös dzao és hmong hegyi települések ( Lao Chai, Ta Van) várnak ránk. Délután meglátogatjuk a híres Ezüst vízesést, majd a Tram Ton hágó feletti kilátóról csodáljuk meg a hegyormok lélegzetelállító látványát.

6. nap Sapa – Lao Cai – Bac Ha – Hanoi

Hajnali ébresztő után Bac Ha híres vasárnapi piacára utazunk (2,5 óra), ahová a hétvégén százával érkeznek a környező hegyek népcsoportjainak tagjai. A színes tömegben felfedezhetjük a virágos hmongok, a dzaiok, a fulák, a kínaiak, de a nhangok, nungok és thaiok népviseletét is. A piaci csavargás után újabb túra vár ránk rizsföldek között egy hmong falu felé. Délután visszaindulunk Hanoiba, ahová az esti órákban érkezünk.

7. nap Hanoi – Hoa Lu – Tam Coc – Halong

Korai reggeli után utazás (2 óra) a „száraz” Halong sejtelmes mészkőkúpjai közé, ahol ezeréves templomokat és egy palotaromot tártak fel, a vietek első fővárosa, Hoa Lu emlékeit. Az izgalmas tájban és a rekonstrukciókban tett séta után átgurulunk a Három-barlang vidékére. Itt csónakba szállunk és kis folyócskán ringatózva (1,5 óra) élvezzük a festői helyszínt. A rizsföldekből kiemelkedő hegyek között kanyargó folyón érjük el a Tam Coc barlangokat. A csónakázás után érdemes a helyi kulináris különlegességet: az illatos sült kecskehúst megkóstolni valamelyik kifőzdében. A kikötőből rövid időn belül elérjük a sziklafalba épített, többszintes Bich Dong Pagodát. A Pagoda lépcsőin felkapaszkodva gyönyörű szentélyek és a tetőn szép kilátás tárul a szemünk elé. Ha jól bírjuk a lépcsőzést, és még időnkbe belefér, a Hang Mua kilátóra is felkapaszkodhatunk, innen, az egyik karsztkúp tetejéről bámulatos a látvány. Délután hosszú út vár ránk (4 óra), hogy elérjük Haipong kikötőjén túl Halong városát.

8. nap Halong-öböl – Hue

Reggeli után ötórás hajókirándulás a lenyűgöző szépségű Halong-öbölben, a világörökségi helyszínné nyilvánított ezernyi karsztkúp között.  Kikötünk egy szigeten, ahol a hegy gyomrában cseppkőbarlangban barangolunk. A Halong-öböl 360 fokban. Különleges tengeri finomságokból álló ebédünket is a bámulatos mészkőhegyek között hajózva fogyasztjuk el majd kikötés után (14.00) délután utazás a Hanoi repülőtérre. Este repülés a néhai császárság fővárosába, Huéba. 

9. nap Hue

Reggeli után Vietnám császárinak emlékei között kalandozunk. Első megállónk Khai Dinh császár síremléke. A szokatlan tervezésű, lépcsős teraszokról szép látvány tárul elénk, az extravagáns mauzóleumbelső pedig a „kiscsászár” ízlését tükrözi. Később továbbutazunk a legpazarabb császári sírkertbe. A Minh Mang sírkertjében tett séta közben megismerjük a koncepciót, a pavilonok szerepét és élvezzük a nyugodt kertet. Délután a Nguyen-dinasztia Tiltott-városának felfedezése vár ránk. Szerencsére a háborús pusztítás ellenére, mára egyre több épületet sikerül rekonstruálni. Később riksázás a császárváros körüli régi kertvárosban Hue legnagyobb múltú buddhista kolostorába: Thien Mu-pagoda. Fényűző huéi vacsora egy volt mandarin udvarházában.

10. nap Hue – Hai Van – Danang – Thuy Son – Hoi An

Reggeli után indulás dél felé, hogy a Felhőóceán-hágóra felkapaszkodjunk, ahonnan szép időben letekintve lábunk előtt hever Észak- és Dél-Vietnám. A hágó neve utal arra, hogy nemcsak fizikai-földrajzi határra érkeztünk, hanem éghajlati választóvonal is megállónk. Lábnyújtós séta a látványért a császári és az amerikai háborús bunkerek között. Továbbutazunk Közép-Vietnám dinamikusan fejlődő központjába, Danangba. A páratlan műtárgyakat őrző danangi Csam Múzeum a világ legnagyobb csam gyűjteményét őrzi. Útban Hoi An felé megállunk a Márvány-hegyeknél. Másfél órás kirándulásunk jutalma: ezeréves, misztikus csam barlangszentélyek, változatos pagodák, kis teraszokról szép kilátás a Dél-kínai tengerre. Koraeste érkezünk a Világörökségi védettség alatt álló 200 éves kereskedővárosban, Hoi Anba. Vacsora után érdemes esti sétára indulni az óváros lampionokkal kivilágított utcáiban.

11. nap Hoi An – My Son

Reggeli után utazás (1 óra) a hegyek felé, a középkori Csam állam szakrális központjába. Csampa ezer éven át uralta a mai Vietnám középső és déli területeit, s bár az adminisztratív központ többször költözött, a Macskafog-hegyek gyűrűjében rejtőző templomkörzet folyamatosan működött. Sajnos az Amerikai-háború során a páratlan hindu kulturális örökség, a téglatornyok és homokkődíszítések zöme helyrehozhatatlan károkat szenvedett el. A terület romjaiban is különleges atmoszférát kínál. Látogatásunk alatt egy csam folklórműsort is láthatunk majd. Visszatérünk Hoi Anba, ahol sétánkat keleten, a legautentikusabb kínai közösségi házban kezdjük, majd templomokat érintve elérjük a központi piacot, ahol zöldségek, gyümölcsök és a folyóparton a halászat eredménye látható. Majd betérünk egy kézműves házba, ahol a színes lampionok készítését láthatjuk, kis szerencsével egy zené-táncos folklórműsort is láthatunk majd. Tan Ky kereskedőházában beszélünk a tulajdonosokkal, majd a Japán-fedett hídon is átsétálunk. Visszatértünkben a porcelánkereskedelmet bemutató műemléképületébe is betérünk.

12. nap Hoi-An – Danang – Saigon

Délelőtt transzfer a danangi repülőtérre. Repülés Saigonba. Útban a repülőtérről látogatást teszünk a 20. századi történelem során többször elhíresült a kínai (Cholon) negyedben, ahol sétálunk a piac, a mecset és egy klasszikus pagoda (Thien Hau) háromszögében. Innen a gyarmati belvárosba indulunk: megnézzük a Notre Dame katedrálist és besétálunk az Eiffel tervezte Régi Postaépületbe. Vacsorára érdemes kipróbálnunk a nagyhírű  Hoa Tuc étterem menüjét. Vacsora után esti séta a kivilágított belvárosban (Operaházi, koloniál szállodák, Saigon folyó, Városháza).

13. nap Saigon – Mui Ne

Reggeli után indulás a Dél-kínai tenger felé (kb. 4 óra). Utazás Mui Nébe, ami  nemcsak gyönyörű homokos tengerpartjáról, hanem különleges földrajzi képződményeiről, a homokdűnékről illetve a Tündér-völgy vöröslő szikláiról is híres. A dűnéken és a völgyben tett séta után becsekkolás a tengerparti szállodába és szabadidő.

14. nap Mui Ne

Egész nap pihenés a csodás homokos tengerparton. A korán kelők lehetősége, hogy megcsodálhatják a közeli halászfaluba hajnalonta a halászatból százával visszatérő családok hétköznapjait. Élvezzük egész nap a tengerpartot és a hotel kényelmét vagy újabb (összesen 5 órás) kirándulásra indulunk autóval a Po Klong Garai csam tornyokhoz. Útközben fotóstop a hagyományos tengerparti só lepárlóknál. * tengerparti hosszabbítási lehetőség igény szerint

15. nap Mui Ne – Saigon - Doha

Délig élvezzük a szállodát és a partot, majd 4 óra autózás vár ránk a dél-vietnámi síkvidék rizsföldjei között vissza Saigonba. Repülés Dohába (19.15-23.45). Éjszaka a repülőn.

16. nap Doha – Budapest

Repülés Dohából Budapestre (01.50-05.40) Érkezés reggel 05.40-kor Budapestre.